1
 
 
 

Legyen jó, tegyen jót! - Adjon egy részt a civileknek! 1% kampány 2005

A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány 9 éve szervezi az "Adjon egy részt a civileknek! 1%" című, az szja 1%-ának felajánlására buzdító információs- és médiakampányát. Ennek keretében idei kampányunkban internetes oldalunkon és civil szervezeteket tartalmazó adatbázisunkban 2,9 millió letöltést mértünk, 5000-en hívták telefonon az információs szolgálatunkat, 13.000 letöltést történt a wap szolgáltatáson, ami megközelítőleg 200.000 látogatót, potenciális adófizetőt jelent!

A 2004-es adóbevallási ciklusra a NIOK Alapítvány egy, a régiók Civil Szolgáltató Központjaival közös összefogásban, konzorcium létrehozását kezdeményezte, egy nagyobb, az egész országra láthatóan kiterjedő kampány szervezése érdekében. Partnereink a NIOK-hoz hasonló szervezetek voltak, akik a megyeközpontokban a Civil Szolgáltató Központokat működtetik, így tehát nem csak egy-egy szegmensre, hanem az egész civil szektorra van rálátásuk. Azt tűztük ki célul, hogy az 1996. évi 1%-os törvényt népszerűsítsük, és a civil szektor szereplőit segítsük. 2005-ben az előzetes becslések szerint az adózók 1/6-a a NIOK szolgáltatásain keresztül jutott az adója 1%-ának felajánlásához szükséges információ birtokába.

Miért foglalkozik a NIOK és a Civil Szolgáltató Központok Összefogása az ún. 1%-os törvénnyel és annak sikeres működésével?

  • Felhívja a figyelmet a civil társadalomra, a civil mozgalmakra, melyekről az év során talán nem is veszünk annyira tudomást.
  • Fontos lépcső az adományozás fejlesztésében. Kényelmes és kézenfekvő módja az adakozásnak, így lehetőséget teremt, hogy az emberek könnyen megismerjék és elsajátítsák azt. Reméljük, hogy az adakozás e törvény segítségével általában véve is társadalmi gyakorlattá válik az évek folyamán.
  • Az 1%-os törvény hungarikum, a világon először itt éltek azzal a lehetőséggel, hogy az adózók maguk dönthessenek arról, hogy adóforintjaik egy része hova kerüljön. Ezért a NIOK mind Magyarországon, mind Európa más országaiban igyekszik az 1%-os adományozás gondolatát terjeszteni. (bővebben a programról: www.onepercent.hu )
A 2005-ös kampány

A régiók Civil Szolgáltató Központjainak együttműködése az alábbi célokért jött létre:

  • felhívtuk az emberek figyelmét, hogy éljenek az 1% adta lehetőséggel és ne felejtsék el felajánlani adójuk 1%-át.
  • arra törekedtünk hogy minél több helyesen kitöltött nyilatkozat szülessék. Ezért információs szolgálatot működtettünk, ahol a szervezetek adószámával és egyéb információkkal kapcsolatban adtunk útbaigazítást.
  • ahogy ezt már tavaly is tettük, igyekeztük az adófizetőkben a Nemzeti Civil Alapprogram jelentősségét is tudatosítani. Ennek a pályázati alapnak (mely a civil szervezetek számára van fenntartva) a költségvetéséhez, az állam az előző évi 1%-os felajánlásokból befolyt összeggel megegyező támogatást ad. Tehát tulajdonképpen minden felajánlott 1% kettőt ér.
A kampány elemei:

1. ,,Legyen jó, tegyen jót! - Adjon egy részt a civileknek! 1%" médiakampány

Ezzel a szlogennel arra szerettük volna felhívni az állampolgárok figyelmét, hogy bár számukra talán kicsi, netán elhanyagolható segítségnek tűnik az 1%, a civilek számára egyáltalán nem az, s rengeteg problémájukat megoldaná, ha minél kevesebben felejtenék el felajánlani azt. Éppen ezért széles körű médiakampány keretében tájékoztattuk az embereket az 1%-ról a hagyományos és alternatív médiacsatornákon keresztül.

2. Nonprofit Önarckép, ingyenes és nyitott adatbázis, www.nonprofit.hu

Az ország legnagyobb nyilvános, már több mint 10 000 (ebből több, közel 7000 1%-ot fogadó) szervezet adatát tartalmazó adatbázisát ingyenesen használhatja bárki, akinek bármely szervezetről, vagy annak adószámáról információkra van szüksége. Az adatbázis a civil szervezetek számára is nyitott, ingyenesen regisztrálhatják magukat. Elérhető a NIOK által működtetett www.nonprofit.hu oldalon keresztül, ahol más hasznos információk is megtalálhatóak az 1%-al kapcsolatban. Idén a kampány alatt 2.900.000 letöltést mértünk az oldalon(1 400 000-et az 1%- os aloldalon) a csúcsidőszakban napi 80 ezret.

3. Útmutatás, tanácsadás

Mind az adófizetőknek, mind a civil szervezeteknek szeretnénk segíteni, hogy eligazodjanak az 1%-al kapcsolatos jogi útvesztőkben. Éppen ezért Útmutatóinkat elérhetővé tettük az interneten keresztül is, melyben az érdeklődők az 1% felajánlásával és fogadásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat ismerhetik meg. Mindemellett kiadtuk az "1% Legyen jó…Tegyen jót!" című füzetünket is, melyben mindezek az információk egy helyütt megtalálhatóak.

4. Ingyenesen hívható információs szolgálat

Január végétől, az első adócsomagok kiküldésétől kezdve május 20-ig ingyenesen hívható információs zöld számot (06 80 200 074) működtettünk, ahol hétköznapokon 9 és 17 óra között a NIOK munkatársai segítettek megkeresni a választott civil szervezetet, felvilágosítást adtak az adó- és technikai számokkal, valamint a felajánlás gyakorlati kérdéseivel kapcsolatban. A mobil telefont használók a normál számunkon érdeklődhettek, de az adatbázist a wap.nonprofit.hu oldalon is elérhetővé tettük. Több, mint 9000 hívásunk volt (ebből 5000 sikeres)

5. 1%-os kampány arculat

Az Akció-NXS Kft. segítségével és munkájának köszönhetően kidolgoztuk az szja 1%-ának fölajánlását népszerűsítő kampányok arculatát és kreatív anyagait. Ezeket nem csak a konzorcium tagjai, hanem minden olyan szervezet használt, aki a kollégiumtól támogatást nyert összefogó 1%-os kampány szervezésére, ezáltal is segítve, hogy az adófizetők könnyebben tudjanak tájékozódni az információk tengerében. A kreatív anyagokat a www.osszefogas.nonprofit.hu oldalról tettük mindenki számára elérhetővé.

Idén az érdeklődők zöme az APEH honlapjáról, illetve az adócsomagban található borítékról értesült elérhetőségeinkről. Kisebb hányaduk az Origo portálon keresztül ért el minket, és volt aki a plakátokról olvasta telefonszámunkat, illetve látta, vagy halotta a rádióban. Így sikerült az adózók 1/6-ának segítenünk, hogy felajánlhassák adójuk 1%-át a civil szervezeteknek, egyházaknak, vagy a kiemelt költségvetési előirányzatok valamelyikének. Előzetes számításaink szerint így a civil szektort több, mint 1 milliárd forinthoz tudtuk segíteni.

Eredmények

A Civil Szolgáltatók Összefogásának hirdetései megjelentek:

  • 290 citylight poszteren országszerte a nagyobb városokban,
  • 150 óriásplakáton országszerte a nagyobb városokban,
  • 13 hirdetés országos napilapokban (METRO, Blikk, Színes Bulvár Lap),
  • 2 millió banner az origo.hu portálon,
  • a TV-spotot rendszeresen sugározta az MTV, a Viasat3, a Duna TV, a Magyar ATV és a TV2 (kb. 100-110 alkalom)
  • a rádió-spotot sugározta a Magyar Rádió, a Juventus Rádió, a Sztár FM, a Danubius Rádió, Sláger Rádió (kb. 150-160 alaklom)
  • 40 ezer szórólapot helyezett el az APEH a városi és vidéki ügyfélszolgálati irodákban.
  • Sok más kisebb médiumban (hírújságok, hírportálok, helyi újságok stb.)
(Több tucat további szervezet vette át, és helyezte el a kreatív anyagainkat, jelentette meg elérhetőségeinket további helyeken, azonban ezekről pontos statisztika nem áll rendelkezésünkre)

Köszönjük a segítséget a konzorciumban résztvevő Civil Szolgáltató Központoknak a közreműködésért és a lelkes munkáért (a résztvevőkről részletesen: www.osszefogas.nonprofit.hu/egyszazalek), a Nemzeti Civil Alapprogramnak, a T- Com-nak, az OTP-RT-nek a támogatásért.

Köszönjük az évek óta tartó segítséget, támogatást az Akció- NXS Kft-nek, a T-Com-nak, az OTP Banknak, az Origo.hu portálnak, valamint az idei év médiatámogatóinknak: a METRO hírújságnak, a Blikknek, a Magyar Rádiónak, a Magyar Televíziónak, a Magyar ATV-nek, a Duna Televíziónak, a Juventus Rádiónak, a Danubius Rádiónak, Sláger Rádiónak és több más olyan médiumnak, akik nyilvánossághoz segítették a kampányt.

Az előző évek kampányai:

Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány
1024 Budapest, Margit krt. 43-45., IV./3.
Tel.: +361/315 3151, Fax: +361/315 3366
Email: civil@niok.hu; Web: www.niok.hu; www.nonprofit.hu
vissza