top of page
Business People Applauding

STRONGER ROOTS PROGRAM

A Stronger Roots program szakértői csapata

Bognár Zoltán (TASZ) - tanácsadó

Szakterületek: támogatók megismerése, fundraising alapok, adatbázisépítés

Az egyetem elvégzése óta a civil szférában dolgozom. A Magyar Fundraising Akadémia első, pilot tanévében végeztem el a 100 órás képzésüket. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezetnél mint adományszervező kezdtem, és a szervezet fundraising stratégiájának kidolgozásában és megvalósításában veszek részt a mai napig. Két évig helyettes vezetője voltam a szervezet kommunikációs és fundraising csapatának, jelenleg a digitális megoldásaink (honlap, CRM, innováció) koordinálásáért és a szervezet digitális biztonságáért felelek. A TASZ-szal, és korábbi munkahelyemmel a Romaversitas Alapítvánnyal is részt vettem a NIOK társadalmi bázisépítési programjában több éven keresztül. Legnagyobb tapasztalatom az egyszeri és rendszeres adományozók elköteleződési folyamatának kialakításában és adatbázisépítésben van, úgy stratégiai, mint technikai oldalról, de az 1% kampányaink kidolgozása, adománygyűjtő eseményeink szervezése, online marketing és kommunikációs eszközök használata, koordinációja is részét képezték az eddigi munkámnak. Azt remélem, hogy a programban kézzelfogható, gyakorlati segítséget is tudok majd nyújtani a hozzám forduló szervezetek munkatársainak.

Guzsaly_Péter_profil_edited.jpg

Guzsaly Péter - tanácsadó

szakterületek: potenciális vállalati támogatók felkutatása, vállalati kapcsolatok kialakítása, vállalati fundraising, hosszú távú vállalati együttműködések kialakítása és folyamatos menedzselése

10 év, 100-nál több vállalati együttműködés, több mint 400 millió forint értékben, ez a három legfontosabb paraméter a szakmai eredményeim kapcsán. 2014-ben, 8 év for-profit szektorban szerzett sales és marketing tapasztat után, elsők között csatlakoztam a Skool csapatához. Napi feladataim közé tartozik az alapítvány működését biztosító céges partnerek felkutatása, együttműködések kialakítása és folyamatos kapcsolattartás a cégekkel. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy szervezetünk működését szinte teljes mértékben a vállalati oldalról érkező támogatások biztosítják, és partnereink többsége évek óta folyamatosan dolgozik velünk, ennek köszönhetően működésünk független, stabil és kiszámítható. Azonnal használható, gyakorlatban kipróbált megoldásokat mutatok minden civil szervezetnek, akik nyitottak arra, hogy elkezdjék, vagy megerősítsék a vállalati kapcsolataikat. Segíteni tudom őket abban, milyen vállalatokat keressenek meg, és hogy vegyék fel velük a kapcsolatot, mennyit kérhetnek egy támogatótól és hogy tarthatják fenn hosszú távon az együttműködést.

Kármán Erika.png

Kármán Erika (Szatyor Egyesület) - tanácsadó

Szakterület: önkéntesmenedzsment

Civil területen 20 éve különböző témákban és szervezetekkel dolgozok együtt tanácsadóként, szervezetfejlesztőként, illetve nem formális képzőként. Fő fókuszom a hazai és nemzetközi önkéntesek fogadása, menedzselése, illetve a fogadó szervezetek felkészítése arra, hogy mindenkinek (szervezetnek, munkatársaknak és az önkénteseknek is) eredményes és életreszóló élmény legyen az önkéntesprogramban való részvétel. A szakmát az Önkéntes Központ Alapítvány fejlesztői, képzői körében kezdtem, majd nemzetközi vizekre is eveztem a korábbi EVS, ma ESC (European Solidarity Corps) néven futó önkéntes fogadó és küldő program kapcsán foglalkozok szervezetek, továbbá hazánkba érkező fiatal önkéntesek felkészítésével, támogatásával. Szívesen osztom meg tapasztalataimat, illetve veszek részt fejlesztői minőségben olyan szervezetekkel, ahol az önkéntesek bevonása kiemelt jelentőségű. Akár most indul egy szervezet az önkéntesek fogadásában, akár a már futó programját szeretné átgondolni, akár az önkéntesek számát, vagy a fogadóprogram minőségét szeretné növelni, örömmel kísérem a fejlesztési folyamatában.

KolozsAndrea-1024x1024.jpg

Kolozs Andrea Nancy
(Amnesty International Magyarország) - tanácsadó

Szakterületek: támogatói utak, közösségi és követes adománygyűjtés, digitális kampányok

2010 óta foglalkozom adományszervezéssel, ezen belül elsősorban magánadományozással. Végzettséget civil fejlesztő szakemberként szereztem, magyar és nemzetközi civil kezdeményezések menedzsmentjéről és támogatásszervezéséről tanultam. Támogatói utak kidolgozására és értékelésére a Stronger Roots program előző körében volt lehetőségem ráfókuszálni, az új érdeklődők elérésétől egészen a hosszútávú megtartás eszközeiig. Az elmúlt években sok különböző méretű és profilú civil szervezettel volt lehetőségem együtt dolgozni forrásteremtési kampányokon. Tanácsadóként elsősorban abban tudok segíteni, hogyan tudjátok leghatékonyabban megszólítani és elkötelezettebbé tenni azokat, akik fontosnak tartják azokat a célkitűzéseket, amiért a szervezetetek dolgozik. Támogatói utak és adományszervezési kampányok tervezésével és értékelésével kapcsolatos kérdésekkel fordulhattok hozzám.

Miklosi_Marcell.jpg

Miklósi Marcell (Drive Online) - tanácsadó

Szakterületek: social media, konverzióra optimalizált Meta és TikTok ads kampányok felépítése, optimalizálása, kampánystratégia kialakítása

A Drive Online Marketing ügynökségnél már 7 éve közösségi média kampányok építésével és optimalizálásával foglalkozom, illetve 5 éve az Ad Operations osztály egyik szakmai vezetője is vagyok. Dolgoztam már kisebb KKV ügyfelekkel, országos ismertségű nagy hazai márkákkal, nemzetközi multinacionális brandekkel és civil szervezetekkel is. Fordulj hozzám, ha Facebook vagy Instagram kérdésed lenne, és a közösségi médiában szeretnél átütő sikereket elérni. 

Muszi_Emese.jpg

Muszi Emese (Drive Online) - tanácsadó

Szakterületek: Meta Ads, Facebook, Instagram hirdetési stratégiák, kampányok tervezése, optimalizálása, tartalomgyártás

2019 óta foglalkozom a Meta felületeivel, tartalomgyártással és kampánymenedzsmenttel. Két éve, amióta a Drive Online Marketing ügynökségnél dolgozom, már a civil szervezetek kommunikációját és stratégiaalkotását is segítem a közösségi médiában. Fordulj hozzám, ha bármilyen Facebook vagy Instagram kérdésed lenne, mind a tartalomgyártás, mind a kampánymenedzsment terén! 

Nyári_Juli.jpg

Nyári Juli - kísérő, tanácsadó

Szakterületek: kommunikációs stratégia, kríziskommunikáció, brandépítés, arculatváltás, prezentáció, pitch összeállítása

Az elmúlt 10 évben számos fejlesztő programban mentoráltam civil szervezeteket és vállalkozásokat. Dolgoztam többek között a Badur Alapítvány, az Impact Hub Budapest és az Impact Akadémia programjaiban. A kommunikáció az a terület, legyen szó szervezetről vagy vállalkozásról, amely a működése minden területét érinti, befolyásolja, ezért én a munkát a kályhától kezdem. Ahhoz, hogy működőképes és hatékony legyen a kommunikáció, szükség van egy tiszta célokkal rendelkező szervezetre. Mentorként pedig a rugalmasságra és a személyre szabott munkamódszerekre esküszöm. Az előző Stronger Roots programban is volt szerencsém két szervezetet kísérni, és néhány szervezetnél tanácsadói munkát is végezni. A program remek hátteret biztosít mindazoknak, akik fejlődni, változni szeretnének.

Ormandlaki Balázs1_edited_edited_edited.

Ormándlaki Balázs - kísérő, tanácsadó

Szakterületek: online kommunikáció stratégia, adománygyűjtő kampány kommunikáció tervezés, webes megjelenés tervezés

5 éve dolgozom a NIOK társadalmi bázisépítő programjaiban tanácsadóként és kísérőként. Az elmúlt 15 évben cégvezetéssel és online kommunikációval foglalkoztam, majd az utóbbi években már a vállalkozás- és szervezetfejlesztésre helyeztem a hangsúlyt. Coaching szemléletű tanácsadó vagyok. Igyekszem jó kérdésekkel bevilágítani a homályos területeket, hogy az adott szervezet már saját maga tudja felismerni, hogy mi a megfelelő következő lépés. Ahol ez nem vezet eredményre, ott saját és iparági példák segítségével igyekszem segíteni.

Redl Zsófia Doppio Creative_edited_edite

Redl Zsófia (Doppio Creative) - tanácsadó

Szakterületek: digitális marketing

Közel egy évtizednyi nonprofit szervezetekkel való együttműködést követően (webfejlesztések, 1% és egyéb fundraising kampányok) csatlakozott tanácsadóink közé. Zsófi és a Doppio Creative csapata hatékony, a gyakorlatban is jól alkalmazható megoldásokat és működő online marketing kommunikációs eszközöket tud a kezetekbe adni, hogy szervezetetek költséghatékony módon érhesse el érintettjeit és vonhasson be újabb és újabb támogatókat a mindennapi működés segítésére. Legyen szó webfejlesztésről, social kampányokról, fizetett PPC hirdetésekről, Google Adsről, vagy PR cikkekről, videósorozat forgatásáról, készséggel állnak rendelkezésetekre a stratégia összeállítását és a megvalósítást tekintve is. 

IMG_20231224_112804_jo_edited.jpg

Romet-Balla Ágnes
(WWF Közép- és Kelet-Európa) - tanácsadó

Szakterületek: vállalati adományszervezés, major donor (vagyonos egyéni adományozók), legacy (hagyatéki) adományok, utcai rendszeres adománygyűjtés, vállalati együttműködések (önkéntesség, pro bono, in-kind), adományozók megtartása és elkötelezése, PR és kommunikáció, krízis kommunikáció, adományvonal

Mára már elmondható, hogy  kicsivel hosszabb ideje dolgozom a civil szférában, mint amennyit a for-profit szférában töltöttem el, habár mind az UNICEF Magyarországnál, mind az SOS Gyermekfalvaknál, és a WWF közép- és kelet európai központjánál is inkább a for profit megközelítést kell alkalmaznom. Mindhárom szervezetnél az adománygyűjtés és a kommunikációs területek vezetése volt a feladatom, csak különféle mértékben. 2023-ban az MPRSZ nekem ítélte az "Év PR szakembere" díjat, amire nagyon büszke vagyok, de arra talán még jobban, hogy az SOS-nél töltött 8 évem alatt a szervezet elérte, hogy bevételei a körülményekhez képest biztos lábakon álljon. Ehhez egy fantasztikus csapat kell és egy jól működő rendszer. Jelenleg egy hasonló rendszer felállításán dolgozunk a WWF CEE-nél, csak 6 országban. Az adománygyűjtési csatornák rendszerszintű felállítását izgalmas feladatnak tartom, akárcsak azt, hogyan tudunk hatékonyan kommunikálni. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekben nagyon szívesen segítek más szervezeteket is.

Rena_új_edited.jpg

Scheili Renáta (NIOK Alapítvány) - kísérő, tanácsadó

szakterületek: közösségi és követes adománygyűjtés

Az egyetem elvégzése után több mint egy évtizedig a Habitat for Humanity Magyarországnál dolgoztam, ahol a szervezet nemzetközi önkéntesprogramját vezettem, valamint közösségi és követes adománygyűjtéssel foglalkoztam. A NIOK Alapítvány munkatársaként 2019 óta koordinálom a társadalmi bázisépítés programot, és egy-egy szervezet kísérése mellett szívesen segítek közösségi és követes kampányokban tanácsadóként is, mivel ezeket a forrásteremtésen túl a támogatói közösségépítés nagyszerű eszközeinek is tartom.

SztrakaAndrea_profil.png

Sztraka Andrea
(Amnesty International Magyarország)- tanácsadó

Szakterületek: adományszervezési stratégia, rendszeres adományozás, magánadományozók megtartása, adományozói kommunikáció, telefundraising program, követes (peer-to-peer) adománygyűjtő kampányok

5 éve vezetem egy civil szervezet (Amnesty Magyarország) adománygyűjtő tevékenységét, mellette pedig kisebb szervezetek, eseti adománygyűjtő kampányain dolgoztam. Tapasztalatom van átfogó szervezeti adománygyűjtő tevékenység kiépítésében és működtetésében, így szívesen segítek szervezeti fundraising stratégia kialakításában, fejlesztésében.  Megtapasztaltam, hogy milyen egyedül végezni az adományszervező munkát, és milyen egy egész csapattal együtt dolgozni. A legtöbb tapasztalatomat a rendszeres magánadományozókhoz kapcsolódó tevékenységek fejlesztésében szereztem, valamint sikeres telefundraising programot fejlesztettem és működtettem. Küldetésem, hogy minél több ember átélje az adományozás örömét.

Toth_Gergo.jpg

Tóth Gergő (Drive Online) - tanácsadó

Szakterületek: Google Ads, Google Analytics, hirdetések, kampányok felépítése és optimalizálása, mérések felállítása, stratégia kialakítása

A Drive Online Marketing ügynökségnél már több mint 5 éve Google kampányok építésével és optimalizálásával foglalkozom, illetve egy ideje a Google terület szakmai vezetője is vagyok. Emellett mérések felállítása és Analytics elemzések is a fő szakterületeim közzé tartoznak. Dolgoztam már együtt és dolgozom is kisebb vállalkozásokkal és nagyobb ismertségű hazai márkákkal is, legyen szó szolgáltatókról vagy e-kereskedelemmel foglalkozókról. Fordulj hozzám, ha bármilyen Google platformmal kapcsolatos kérdésed lenne, vagy nem vagy biztos a méréseiddel kapcsolatban, keress bizalommal!

Tujner_Fanni_edited.jpg

Tujner Fanni (NIOK Alapítvány) - kísérő, tanácsadó

szakterületek: fundraising stratégia, magánadományok, adománygyűjtő események

Az egyetem, illetve a Magyar Fundraising Akadémia elvégzése után a Bagázs Egyesület adományszervezőjeként, majd később kommunikációs és adományszervezési vezetőjeként dolgoztam több évig. Legfőbb feladataim a szervezet adománygyűjtési stratégiájának kidolgozása, kampányok (elsősorban crowdfunding, követes és rendszeres adományozói kampányok) tervezése és megvalósítása, valamint a vállalati kapcsolatok és önkéntes rendezvények szervezése voltak. Az utóbbi néhány évben fundraising tanácsadóként több magyar szervezettel dolgoztam együtt, elsősorban magánadományok gyűjtésével és rendezvények szervezésével (pl. jótékonysági aukció) foglalkoztam. A NIOK Alapítványhoz 2023 márciusában csatlakoztam, ahol a társadalmi bázisépítés programot koordinálom és segítem kísérőként, tanácsadóként.

Vincze Csilla Anna.jpg

Vincze Csilla Anna (Nevelők Háza Egyesület) - kísérő

30 éve dolgozom a pécsi Nevelők Háza Egyesületnél, amely vidéken az elsők között indított civil inkubátorházak egyikét, a Civil Közösségek Házát működteti a kezdetektől. Közösségi terünk egyben kiállítótér is, s a város egyik kedvelt kulturális csomópontja. 70-80 csoport működik a ház falai közt rendszeresen. Bízom benne, hogy több évtizedes hazai és nemzetközi projektmenedzsmenthez kapcsolódó, valamint a helyi közösségek fejlesztését célzó eddigi tapasztalataimmal az általam kísért szervezeteknek hasznos tanácsokkal tudok szolgálni projektjük megvalósítása folyamán. A szervezetkísérés nem újdonság számomra, korábban hazai EUs és más nemzetközi projektek keretében volt már alkalmam elsősorban a helyi szervezeteket segíteni a fejlődésben. 

Zsák Kata_edited.jpg

Zsák Kata - tanácsadó

Szakterületek: marketing, social media, kommunikáció, PR

9 éve foglalkozom marketinggel, social mediával, PR-ral és kommunikációval. Berlinben fél évet dolgoztam a Facebooknak is, így belülről is láttam, hogyan működik. Forprofit szektorban olyan nagy ügyfelekkel dolgoztam együtt többek között, mint a Tetra Pak, Bridgestone, GE, Európai Bizottság, Danone, Naszálytej, Heineken. Majd a civil szférában töltöttem el néhány évet különböző civil szervezetekkel és egyesületekkel. 3 éve pedig már egyéni kommunikációs és social media mentorálást tartok szervezeteknek, alapítványoknak, alkotóknak, művészeknek, egyéni vállalkozóknak, coachoknak, bárkinek, aki úgy érzi, elakadt. Segítek kampányokat kitalálni, beszélgetünk hirdetésekről, hatékonyságról, célcsoportokról, stratégiáról.

... és még sokan mások

7118_Stronger_Roots_paticka_SoMe-color_ENG (1).png

Létrejött az Európai Unió finanszírozásával. Az itt kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé.

bottom of page